Isten szeretének leírása: Fiát adta értünk. A kereszt bizonyítja szándékát, hogy az embernek örök életet adjon. A világ pedig végre minden kétséget kizáróan megláthatta, hogy Isten szereti az ő teremtett világát. Sőt, nem csak szereti, de kész újjá is teremteni azt tanítványainak adott Lelke által. Tökéletes terv, minden a helyére került. A visszaszámlálás elindult. És bár még a tanítványok semmit sem értenek, de Jézus szavai biztosítják őket: Isten terve eléri célját.

 Vajon mi ma az egyház? Melyik felekezet tartozik hozzá, melyik nem? Kiket tekinthetünk Krisztust követőknek, és kik azok, akik kívülállók? A határvonalak még Jézus életében egyértelműbbnek látszottak. Bár még a tizenkettő között is volt áruló, Jézus tanítványainak szűk körét összetartó szeretetközösséggé formálta. Példát adott nekik, hogyan tekintsenek egymásra: fejmosás helyett lábmosásra tanította őket. De kik azok ma, akiknek lábát meg kell mosnunk? És nekünk ki mossa meg?

 Jézus tanítása a jövőről szól. Akik ezeket az igéket lejegyezték, már visszatekintve látták az eseményeket. Jézus meghalt, feltámadt, mennybe ment, az egyház megalakult, teltek az évek. Útközben sokan lemaradtak: akiket visszacsábított a világ, akik az üldözés miatt feladták, akiket meggyőztek a tévtanítások, és akik bár látszatra hűségesek maradtak, de szívükkel távolra kerültek. És sokan észben tartották az igéket, helyt álltak. Feltették a kérdést: mi a kitartás titka? Ők hogyan maradtak meg, miközben annyian mások elvesztek?

 Jézust, az elképzelhetetlen hatalom birtokosát látjuk a hétre kijelölt igében. Olyan Királyt, aki egyszerre lehajol az övéihez, országa tagjait megérti és vigasztalja, de aki egyúttal bármire képes. Jelenünk felé nem is lehetne Istennek ennél súlyosabb üzenete: Krisztus tökéletes Megváltónk. Szeretetteljes és hathatós, aki együtt sír a sírókkal, de aki egy szavával – lehengerlő isteni hatalmával – kihozta a sírból Lázárt. A tanítványok döbbent hallgatása így találkozhat ma hálaadó imádságunkkal.

 Asszíria az istentelen hatalom és a brutalitás jelképe. Hódító módszerei a terror és a zsarnoki uralom. Náhum idejében az Asszír birodalom fénykorát élte, vetélytárs nélküli szuperhatalommá lett.
Náhum üzenete egyszerű: a hatalom Isten ajándéka, és mint minden ajándékkal, ezzel is jól kell élni, és nem szabad visszaélni vele. Aki nem parancsai szerint használja, annak előbbutóbb Isten ítéle-tével is szembe kell néznie.

 Az Ószövetség legrövidebb könyve sajátos történelmi helyzetleírást közöl. Edóm Izráel szomszédja, testvérnépe (Ézsau nemzettsége), szövetségese volt, mégis amikor Jeruzsálemet Kr. e. 587-ben a babiloni seregek leigázták, az edómiak alattomosan a mene-külőkre támadtak. Ahelyett, hogy Edóm menedéket és segítséget adott volna a szomszéd népnek, szövetségesből hirtelen ellenségekké váltak. Abdiás üzenete két irányú: Edóm ítéletéről és Izráel szabadulásának ígéretéről szól. Az alattomos bűnt Isten nem nézheti tétlenül; a méltatlan szenvedésre pedig szabadítással válaszol.

 A Szentháromság Isten nem egy haragvó Isten. Megbocsátó, irgalmas, szeretetteljes Úr. Mindazonáltal igazságos is. Amikor Ámósz azt kérte Istentől, hogy hagyja abba a pusztítást, az Úr hallgatott rá. Jóllehet az ítéletek bekövetkeztek néhány évtized múltán, de a hazatérés, sőt a távoli jövőre tett ígéret sem maradt el: „Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt hajlékát…” (11) Ő ugyanis szavatartó Úr. Bízhatunk ígéreteiben.

 Jólét, társadalmi egyenlőtlenségek, az elit fényűző luxusa, a kisemberek kizsákmányolása: mintha csak mostani korunkról olvasnánk. Ámósz könyve a gazdagok ítéletéről szól. Előkelőkről, akik maguknak kényelmes életet biztosítottak, alattvalóikra azonban súlyos terheket róttak. Ámósz felemelte szavát az igazságtalansággal szemben, hogy a törvényt a vezetők a maguk hasznára fordították, a szegények igazát viszont figyelmen kívül hagyták. Ámósz figyelmeztetése kortól független: senki sem élhet vissza Istentől kapott javaival.

 Hóseás könyvének utolsó fejezeteiből megismerhetjük azt a lehajoló Istent, aki évszázadokkal később elküldte egyszülött Fiát a világba. Ő csodálatosan munkálkodik népe életében. Sosem igazsága ellenére cselekszik, hanem betölti azt kegyelmével. De továbbra is igaz, hogy amit ő mond, azt nem másítja meg, ezért aki lázad Isten parancsai ellen, azt továbbra is kortól és szövetségtől függetlenül megítéli. Mindeközben sosem szűnik meg felajánlani a menekülés útját a megtérőknek. Akkor sem lankad, ha a sokadik szólítgatás sem ér célt, és azt sem utasítja vissza, akit súlyos bűn terhel.

A káoszban az ember bűnbakot keres. Ha nem látunk tisztán, általában az első kérdésünk az, hogy „ki a hibás?” Így tettek Hóseás kortársai is. Miért nincs áldás, miért marad el a siker? A papok azt mondták: a nép vétke. Isten válasza viszont egyértelmű: „… senki se pereljen, senki se vádaskodjék!” A nép a prófétát vette elő: biztosan megbolondult, azért beszél így! Erre érkezett Hóseás szava: „Majd megtudja Izráel, hogy bolond-e a próféta, eszelős-e a lélek embere?” (9,7) Isten szava a napokban arra tanít, hogy bűnbakok és vádaskodás helyett figyeljünk oda Isten cselekvésére.