Pásztori üzenet [IV.] Ámósz 1-6

 Jólét, társadalmi egyenlőtlenségek, az elit fényűző luxusa, a kisemberek kizsákmányolása: mintha csak mostani korunkról olvasnánk. Ámósz könyve a gazdagok ítéletéről szól. Előkelőkről, akik maguknak kényelmes életet biztosítottak, alattvalóikra azonban súlyos terheket róttak. Ámósz felemelte szavát az igazságtalansággal szemben, hogy a törvényt a vezetők a maguk hasznára fordították, a szegények igazát viszont figyelmen kívül hagyták. Ámósz figyelmeztetése kortól független: senki sem élhet vissza Istentől kapott javaival.

Pásztori üzenet [III.] Hóseás 10-14

 Hóseás könyvének utolsó fejezeteiből megismerhetjük azt a lehajoló Istent, aki évszázadokkal később elküldte egyszülött Fiát a világba. Ő csodálatosan munkálkodik népe életében. Sosem igazsága ellenére cselekszik, hanem betölti azt kegyelmével. De továbbra is igaz, hogy amit ő mond, azt nem másítja meg, ezért aki lázad Isten parancsai ellen, azt továbbra is kortól és szövetségtől függetlenül megítéli. Mindeközben sosem szűnik meg felajánlani a menekülés útját a megtérőknek. Akkor sem lankad, ha a sokadik szólítgatás sem ér célt, és azt sem utasítja vissza, akit súlyos bűn terhel.

Pásztori üzenet [II.] Hóseás 4-9

A káoszban az ember bűnbakot keres. Ha nem látunk tisztán, általában az első kérdésünk az, hogy „ki a hibás?” Így tettek Hóseás kortársai is. Miért nincs áldás, miért marad el a siker? A papok azt mondták: a nép vétke. Isten válasza viszont egyértelmű: „… senki se pereljen, senki se vádaskodjék!” A nép a prófétát vette elő: biztosan megbolondult, azért beszél így! Erre érkezett Hóseás szava: „Majd megtudja Izráel, hogy bolond-e a próféta, eszelős-e a lélek embere?” (9,7) Isten szava a napokban arra tanít, hogy bűnbakok és vádaskodás helyett figyeljünk oda Isten cselekvésére.

Pásztori üzenet [I.] Hóseás 1-3

 Az ige üzenete a napokban Hóseás könyvéből, a próféta személyén keresztül szól hozzánk. Az ítélet és a bosszú szavai között azonban mégis megjelenik a reménység üzenete is: „Az élő Isten fiai vagytok!” (2,1) Hóseás könyvéből megannyi újszövetségi párhuzamra lelhetünk, a próféta a mi korunkról írt jövendöléseiben. Megláthatjuk mindebből, milyen kiváltságban lehet részünk ma, mert mi az Újszövetség korába születtünk!

Istentiszteleti alkalmak a karácsonyi ünnepkörben

  • 2022. december 25. vasárnap 10.00 – Karácsonyi istentisztelet úrvacsorával, gyermek-istentisztelettel
  • 2022. december 24. szombat 15.00 – Szentesti áhitat
  • 2022. december 31. szombat 15.00 - Óévi áhitat
  • 2023. január 1. vasárnap 10.00 Újévi istentisztelet (úrvacsora nélkül)
  • 2023. január 8. vasárnap 10.00 – Úrvacsorás istentisztelet 

Adventi családi délután

2022. december 3-án, szombaton 15:00-tól a Hetényegyházi Református Imaházban (Kossuth Lajos utca 77.)

Programterv:
15:00 - Adventi gyertyagyújtás, közös éneklés, karácsonyváró mesés történet
15:45 - Adventi díszek készítése és mézeskalács sütés az óvodás és kisiskolás korosztálynak
A legkisebbek Imaházunk szőnyeges babaszobájában kényelmes és biztonságos közegben játszhatnak. Az alkalom közben sütivel, meleg teával látunk mindenkit vendégül.
17:30 - Búcsúzás, hazaindulás

Címke: 

Tanévnyitó istentisztelet és gyülekezeti ebéd

Szeptember 25-én, vasárnap 10 órától a Református Imaházban szeretettel várjuk gyülekezetünk minden tagját, a református hittanra beíratott gyermekeket és családjukat, és mindazokat a gyermekeket és családjukat, akik idén nyáron részt vettek a Kéz a Kézben gyermektáborunkban!

A nap programja:
10 órától az Istentiszteleten közösen kérünk áldást az új tanévre, s egyben énekekkel, fotókkal, bibliai történetekkel idézzük fel a nyári gyerektábor eseményeit.
A táboros gyerekek lehetőség szerint a tábori egyen-pólóban jöjjenek!

Dicsőítő alkalom és szalonnasütés

Július 29-én 18.00 órától dicsőítő alkalom lesz az Imaházban Igékkel, imádsággal, sok énekkel. A kb. egyórás alkalom után pedig kint a kertben szalonnasütésre maradunk együtt. Nyársat, sütni- és ennivalókat hozzon mindenki magával! A tűzről gondoskodunk.
Szeretettel várunk mindenkit, hogy Istennel és egymással is gyakorolhassuk a közösséget!

Oldalak