Jézus földi életének utolsó órái kettős üzenetet hordoznak. Látjuk a vezetőket, Pilátust, Heródest, akiket jól kivehetően kevéssé érdekelt az Úr. Hatalmi érdekeikkel foglalkoztak, egymásnak üzengettek. Ők azok a semmirekellő politikusok, akik Isten Fiának hóhérai lettek.
„Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap… ” (21,34)
A megváltás nem valamiféle elvont, bonyolult fogalom. Nem Isten előtt zajlik csupán, és nem is csak a túlvilágról szól. A megváltás minden poricánkra kihat. Minden gondolatunkat átformálja.
A történetek, Jézus tanításai és példázatai egyre inkább az emberről szólnak. Ahogy közeledünk a nagypéntek felé, Jézus az ellenségei számára egyre bosszantóbb, a tanítványok egyre értetlenebbek, a tömeg pedig egyre nagyobb Jézus körül. Isten Fia szenvedéseit látjuk, ahogy sír, gyötrődik, bosszankodik. Jézus földi útja végéhez érve kétség kívül megmutatkozik az Atyától kapott küldetése: életét kell adnia váltságul sokakért.
Isten igaz Bíró. Szívek és vesék vizsgálója. Ismeri minden gondolatunkat. Számon tartja a tetteinket. Számon tart mindent. Nála meg van írva minden nap, minden döntés, minden tett. Kinek mit adott, és ki-ki hogyan gazdálkodott. Ki szeretett, és ki nem. Ismer minden szívet és tudja, hogy mivel vannak tele: vagyonnal, megbocsátással, haraggal, igével. Isten Bíró, és az ajtó előtt áll.
Aki Jézus figyelmeztetésére engedelmességgel felel, az részesévé lesz a csodának. Megérezheti az erőteret, Isten jelenlétét. Megértheti a szokatlan összefüggéseket, a megmagyarázhatatlan „véletlenekkel”. Beletekinthet Isten örökkévalóságába, átélve a bűnbocsánatot, a gyógyulást. A megtérő ember végre lát, és tátott szájjal figyelheti a munkálkodó Istent, a Mindenség Királyát.
Jézus vacsorára hív. Talán a vendégek tesznek szívességet azzal, ha elmennek? Isten nagylelkűen jót tervezett el. Rábízta az igéjét és hatalmát egy népre, de azok a meghívottak nagyrészt csak kifogásokig jutottak. „Más dolgom van. Most nem alkalmas.” Mintha csak nyűg volna engedelmeskedniük Istennek. Ezért ő az egész világot hívja, minden embert, hátha többen felelnek igennel a meghívásra. Hátha lesznek, akik megbecsülik vacsoráját.
Annyit hangoztatjuk, hogy engedelmeskednünk kell Jézus tanításainak. Sokszor mondogatjuk, hogy Isten akarata így, Isten akarata úgy. Mindig keressük a kérdésre a saját válaszainkat: mit akar Isten, hogy cselekedjünk? És próbálunk rájönni, hogy vajon mit akar Isten ebben, vagy abban a helyzetben. Olvassuk a Bibliát, és próbáljuk kibogarászni belőle, hogy most akkor pontosan mit is vár tőlem, mit is vár tőlünk Isten. Vajon így helyes, vagy másképp? Kinek van igaza? Az okostelefonunkon, ha nézelődünk, egyik keresztyén felekezet ezt mondja, a másik keresztyén felekezet azt mondja.
Jézus példázatai ezen a héten Isten országáról szólnak. Láthatatlan királyságról, amit érzékszerveinkkel fel nem foghatunk. Jézus arról tanította az övéit, és aztán a körülötte tolongó sokaságot is, hogyan éljenek úgy, mint akik látják a láthatatlant.
Jézus minden egyes mondata erőteljes üzenet. Elképesztő ez az ige-áradat, ami ránk ömlik. Hatalom lakozik minden egyes szóban. De a sok üzenet között mégis van valami közös. A mondatok ugyanazt a célt írják körül: Jézusnak alárendelt életet.