Lelkipásztor

Kádár Tamás György

Sátoraljaújhelyen születtem 1995-ben. Iskoláimat szülővárosomban, majd a szomszédos Sárospatakon végeztem. Itt a Sárospataki Református Kollégiumban tanultam a gimnáziumtól a teológia abszolválásáig. Eközben egy szemesztert töltöttem el Erasmus program keretében a göttingeni Georg-August Universität tológiai fakultázsán. Egyetemi éveim idején részt vettem a Tudományos Diákköri Konferencia országos döntőjében, és részese voltam a Teológia TDK ösztöndíjprogramjának is 3 éven keresztül. A Teológiát kitűnő eredménnyel zártam.

Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a lelkipásztori szolgálat lehet szakmailag kifogástalan, az igehirdetés lehet irodalmi stílusú és magas szintű, de mindez a Szentlélek áldása nélkül fabatkát sem ér.

Szolgálatomban két alapvető szempont vezérel: Isten minket, embereket sosem a harag eszközeként, hanem az irgalom eszközeként szeretne felhasználni. Másodszor: nem emberi szolgálatot végzünk, az egyház nem a miénk; legfeljebb Isten munkájának lehetünk a részeseivé. (Missio Dei)

Családos ember vagyok, egy feleséggel és (jelenleg) egy gyermekkel. Értük, és mindenért nagyon hálás vagyok Tulajdonosomnak, az Úr Jézusnak.

Szolgálatomat szülővárosomban, Sátoraljaújhelyen kezdtem, majd a Dunántúlra vezetett engem az Úr, Tapolcára, ahonnan három tevékeny év múltán elszólított. Így lettem 2023 decemberétől hetényegyházi lelkipásztor.

Személyes hitvallásom

Ha megfogalmazhatnám egyetlen szóban a hitem lényegét, azt mondanám, hogy hinni igazából nem jelent mást, csak annyit, hogy „látok”. Látom a valóságot. Látom az igazságot. Látok, mert Isten megnyitotta a szemem. Segített nekem észrevenni a mindenütt jelenlévő Istent.
A Szentírásban tulajdonképpen minden könyv, sőt minden történet erről a látásról szól, vagy annak hiányáról. A próféták amiatt panaszkodtak, hogy a kortársaik nem látják Istent munkálkodni az életükben. Nem akarják észrevenni őt. Jézus szenvedése ugyanerről szól, a hitetlen nemzedékről, akik azért követték őt, mert ettek a megszaporított kenyérből, de igazából nem értették, nem látták Isten munkálkodását.
Azonban nem csak a látás hiányáról van benne szó, például Ábrahámról pont így fogalmaz Mózes első könyve, hogy hitt az Istennek. Teljesen bizonyos volt arról, hogy amit Isten mond, azt be is tartja. Látott. A világon mindent ennek a látásnak rendelt alá, hogy ő ismeri, látja a láthatatlan Istent.
Amikor Pilátus kihallgatta, Jézus, mint mennyei király a földi királlyal beszélt. Nagyon egyszerű szavakkal, hogy még ő is megértse. „Az én országom nem innen való”, és hozzátette, „mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra”. Mindenki, aki az igazságból való? Pilátus felhúzta a szemöldökét, és hitetlenkedve kérdezett, „mi az igazság?” – mintha bárki is tudhatná. Fel sem fogta, hogy kivel beszél.
Aki az igazságból való, hallgat Jézus szavára. Miért? Mert ő annak a láthatatlan Istennek a Fia, aki jelen van, munkálkodik, Mindenható Úr, de aki egyszerre rejtőzködő Isten. Aki látja az igazságot, aki látja a láthatatlan Istent, az Jézusban is meglátja az Atya jobbján az ég és föld Urát.
Aki az Úr Jézust követi, az az igazságot követi. Ha belátom, hogy minden az ő kezében van, akkor nincs értelme ellenkezni, nincs értelme a saját utamat járni, mert ő úgyis az Úr, akár akarom, akár nem. Jobb vele jóban lenni.
Pál apostol a saját elhívásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Isten azért küldte el, hogy megnyissa az emberek szemét. Segítsen látásra sokakat, hogy észrevegyék Isten uralmát és jelenlétét. Ézsaiás próféta, majd Keresztelő János is ugyanezt a küldetést kapta, hogy egyengessék az Úr útját. Mondják el, hogy az ember csak teremtmény, ezért múlandó, sőt az egész világ hasonlóképpen. Ezért a Teremtő Istennek az az akarata, hogy minden ember megértse és felfogja, hogy ő az Úr. Ezért küldte el a Fiát is, hogy minden népet magához hívjon, hitre és engedelmességre. Ő megbocsátó Úr, aki az alázatosaknak kegyelmet ad.
Az igazság Istene Mózesnek így jelentette ki önmagát, hogy ő az, aki van. Ezt persze sokféleképpen lehet érteni. Ő az egyetlen létező Isten. Ő a létre hívó, aki mindennek életet ad, az alkotó. Az én számomra azonban ez másképp hangzik. Számomra Isten az egyetlen, akiben élhetek. Nélküle az életem nem élet, csak túlélés és hiábavaló küzdelem. Benne azonban igazi életem van, örömöm és célom. Felszabadított és új életet, új reményt adott a számomra.
Tapasztalom minden nap, hogy az emberek nagy része nem így él. Nem jó magunkra hagyva, vakon és Isten ismerete nélkül döntéseket hozni. Tudom, mert ismerem ezt az életet is, volt részem benne. Fogalmam sem volt arról, hogy mi a helyes. Nem ismertem az igazságot, nem értettem az Isten akaratát.
Egyszer kezembe került otthon egy Biblia és kinyitottam. Nem tudtam, hol kezdjem, ezért kinyitottam a közepén. A Példabeszédek könyve volt az. Ekkor szólított meg Isten. Olyan fejezetet nyittatott ki velem, ami éppen az akkori életem legsúlyosabb kérdéséről szólt. Amint elolvastam, tudtam, hogy ez nem lehet véletlen. Elkezdtem lapozgatni előre, hátra, hogy talán az egész könyv erről szól? Nem, csak az az egy oldal volt az. Isten a jelét adta nekem, hogy ő nem csak létezik, de lát engem, ismeri a gondolataimat. Több sem kellett, engem meggyőzött.
Megfogalmaztam magamnak, hogy az ember csak ember. Teremtmény nem tud segíteni rajtam. Lelkészek a szüleim, mégsem őket kérdeztem meg, mert tudtam, hogy úgysem értenének. Az ember csak ember. Ők is csak azt mondták volna, hogy olvassak Bibliát.
Igazuk volt. Az az Isten, aki ennyire pontosan megmutatja, ami foglalkoztat, arra érdemes odafigyelni.
Lelkészkollegáimat, hitben testvéreimet látva ma sem változott a véleményem. Magamat ismerve sem gondolnám, hogy bárkit el tudnék vezetni a boldog életre. Más sem képes rá. Az ember csak ember. Minden nap hálát adok Istennek, hogy nem is kell, Isten ugyanis megteszi helyettem, amire én képtelen volnék.
Látom a megtérőket, akik befogadták Krisztust és megszabadultak a hiábavalóságaikból. Látom a családomat, a gyermekemet, aki Krisztus jelenlétében nőhet fel, mert élünk többé nem mi, hanem a Krisztus él bennünk. És ez csodálatos tapasztalat. Mindez pedig onnan indult, hogy megláttam a munkálkodó, láthatatlan Istent az életemben. Ott látom ma is ezt az Urat a szüleimben, akik hitben neveltek fel. Ott láttam ezt az Urat a nagyszüleimben, akiket egyszerű emberekként hívott el az Úr, hogy őt szolgálják és minden nap hálát adok az ő örökségükért. Isten irgalmas ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt.
A 16. zsoltárban van egy különös ige, aminek a héber szövege szó szerint úgy hangzik, hogy Isten tartja kezében az időimet. Mi sorsnak fordítjuk, de a héberek kicsit másképp gondolkoztak. Ők időket láttak, egymás után, melyek egésze az ember élete. Talán jobban is látták az élet lényegét, mint a mai ember.
Az életidő Isten szemében hasonló magához az emberhez. Molekulák halmaza, csont, hús, víz. Élettelen, amíg Isten élővé nem teszi, létre nem hívja. E nélkül az Isten nélkül az ember élete sem más, mint múló idő, percek halmaza.
Ahhoz, hogy az életem célt kapjon, szükségem van Istenre, aki megalkotott. Jézus ezért használja olyan sokszor a gyümölcs, a termés hasonlatát a tanítványaira. Szőlő, ami a tő nélkül nem tud teremni. Fügefa, ami ha nem hoz fügét, idővel kivágják. Ezért Jézus arra hívta a tanítványait, hogy benne gyümölcsöt teremjenek, ami megmarad, ami örökkévaló.
Cseri Kálmán egyik igehirdetésében mondta, hogy „Isten végső célja a megváltásunkkal nem a mi üdvösségünk; hanem az, hogy aki már kapott tőle üdvösséget és azt hittel megragadta, az használható eszközzé váljék az ő kezében.” (2010.10.03.) Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten helyett munkálkodna bárki is. Ő megteheti egymaga is, amit akar, de irgalmából az embert is fel akarja használni, hogy célt adjon, méltóságteljes feladattal ruházzon fel.
Ahogy a Heidelbergi Káté fogalmaz… „Miért neveznek téged Krisztusról keresztyénnek? Azért, mert hit által Krisztusnak tagja, és így az ő felkenetésében is részes vagyok, azért, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki átadjam, és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak, ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam.” HK32
Ez az én hitvallásom is.