Lelekigondozói tréning

Megnyílt a lehetőség gyülekezetünk Ki írja a történetem c. lelkigondozói tréningjére való jelentkezésre. A tréninget 2015. március 19-e és 22-e között tartjuk, várhatóan Velencei-tó közelében. A helyszínt abban az esetben csak változtatjuk, ha legalább ilyen körülményeket biztosító helyszínt kedvezőbb árban tudunk lefoglalni.

A tréning során azokkal életünk visszatérő, ismerős helyzeteivel („forgatókönyveivel”) dolgozunk majd, amelyekkel szemben hiába vagy csak kis hatékonysággal tudtunk erőfeszítéseket tenni, mivel ezekkel szemben még nem találtuk meg a megfelelő eszközöket.

A tréning célja

  • ezeknek a számunkra is homályos működési módjaink beazonosítása,
  • a mélyebb mozgatórugóinak megértése, illetve
  • az „új forgatókönyv” írásához szükséges eszközök megtalálása.

Költségek: A négynapos tréning önköltsége (szállás, napi 3x étkezés, program) 30e Ft lesz. Előlegként 6e Ft-ot kell átutalni a gyülekezet számlaszámára abban az esetben, ha szeretnétek részt venni a programban. Az előleget kizárólag abban az esetben tudjuk visszafizetni, ha előre nem látható, váratlan esemény következik be (pl. temetés, nem tervezhető, kórházi ellátást igénylő betegség stb.)!

Tekintettel arra, hogy a tréninget kis létszámban fogjuk megvalósítani (aminek az az oka, hogy a program során törekedni kívánunk a személyre szabott folyamatok megtervezésére és támogatás megadására), így a jelentkezés lehetősége limitált.

Címke: